Nehéz, sötét idők.
Ne veszítsd el a hitedet!

A sötétség itt a lélek sötétségét jelenti, azt az állapotot, amelyet a keresztény hagyomány „gonosznak” nevez. Olyan erő, amely a szellem, a tisztánlátás és az emberség ellen tör. Erről a világról sokat tudunk, mert benne vagyunk, amióta élünk.

Ne ütközz a világgal, mert a sötétség hatalmát legyőzni most nem tudod! Inkább őrizd a hitedet, a bölcsességedet, és rejtsd el az emberek elől lelki értékeidet, nehogy megtapossanak!

A fény megsebesül. Nagy nehézségek közepette üdvös a kitartás.

Ilyen időkben mindenki ki van téve annak a veszélynek, hogy elveszti önmagát. Belehülyül, belegonoszodik, belebutul, belealjasodik a világba. Egyrészt azért, mert csakis így tud érvényesülni, másrészt azért, hogy eltüntesse azt a veszedelmes másságát, amely kihívja maga ellen a „barbárok” rosszindulatát.

A jósjel azt üzeni nehéz korszakra készülj! Amit itt megérlelsz és megőrzöl magadban, abból lesz a fényes jövendőd.
A munka nehéz.
Kemény, visszhangtalan és kitartást igényel.
Kívülről ne számíts segítségre. Kívülről inkább sötétség jön: rossz levegő, hazudozás, mérgező lelki befolyások.

Ne add át magad a negatív gondolatoknak!
Ilyen gondolat például nem az, hogy a helyzet nehéz – ez igaz! -, hanem az, hogy mindig így volt és így is marad!
Nem igaz!
Ne veszítsd el a hitedet! Őrizd reményedet! És tartsd a kapcsolatot igazi valóddal s őrzőangyaloddal – mert van! – két kézzel kapaszkodj köpenyébe, de úgy, hogy kívülről ne látszódjon semmi!

A kínai hagyomány nem híve az olyan tettnek, amelyből hiányzik a bölcsesség. Nem híve a mártírsorsnak.

Nekimenni egy világnak, amelyet megváltoztatni nem lehet: értelmetlenség.

Itt most nem menekülni, hanem rejtőzködni kell.
Minden trükk megengedett, mint az állatok világában: színeket váltanak, belesimulnak a kövek közé, fehérek a hóban, sárgák a sivatagban és zöldek az erdőben, s mindezt úgy teszik, hogy valódi lényükön semmit sem változtatnak.

Lényege az ősi, kínai közmondás: „Tao kuang Jang hui!”
„Rejtsd el fényedet, és várd ki az időd!”